Oldal kiválasztása

Festés javítás… Mit tegyünk, ha nem szeretnénk az egész szobát kifesteni és csak kisebb javításokat szeretnénk alkalmazni a fal sérülései miatt?

Fontos tudni, hogy az esetek többségében a festés javítások valamennyire látszanak majd és az eredmény nem lesz olyan, mintha az egészet újra festettük volna, de valamikor ez a megoldás a célszerű… Ennek oka ,hogy a javítandó felületen a festés rétegvastagsága nem lesz olyan, mint az alap felületén, illetve az alap felület idővel veszít színéből, koszolódik, ráadásul egy színezett felület esetén ugyanazt a szint újra keverni nem igazán lehet.

Mikor érdemes ez a megoldást választani? Lehet anyagi indíttatású, amikor nincs pénzünk festőt hívni, vagy megfelelő mennyiségű anyagot vásárolni. Valamikor a bútorok mozgatása, kipakolása, stb. eredményez aránytalanul nagy munkát és inkább ezért választjuk a helyi, kis felületű javítást. A másik ilyen eset az, ha csak egy tipli (dűbel) helyét, esetleg egy foltot, vagy egy kisebb leázást szeretnénk elrejteni. Nem érdemes belevágni akkor sem, ha szimplán olyan helyen van a sérülés vagy javítani kívánt felület ahol nem látszik.

Problémás helyzetek: dűbelek, tiplik eltávolítása, helyük glettelése:

A legtöbb esetben tipli segítségével rögzítjük a falhoz tárgyainkat. A már funkcióját vesztett rögzítés csúnya a frissen festett falon, ezért a festés előtt érdemes eltávolítani, majd leglettelni a rést. A tipli eltávolítása nagyobb fizikai erőt kíván, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen arra tervezték, hogy optimális esetben ne nagyon mozogjon és biztosan maradjon a furatban. Eltávolításakor a megfelelő méretű csavart tekerjük bele, vagy ha nincs olyan méretű kéznél, két kisebb csavart is belehajthatunk, a lényeg, hogy a tipli elejében jól feszüljön. Ügyeljünk arra, hogy ne végig hajtsuk be, mert akkor a tipli végén található kis karmok szétfeszülnek, ami meggátolja vagy megnehezíti a kihúzást, arról nem is beszélve, hogy a falfelületen is nagyobb roncsolást eredményezhet. A tipli kirántását követően a furat mellett kisebb helyen a vakolat is leválhat. Sajnos ez ilyen, de a glettelésnél javítjuk azt is egy mozdulattal. Ezt követően egy ecsettel, porszívóval, sűrített levegővel (kompresszorral), stb. portalanítsuk a felületet.

A tipli által hagyott kisebb-nagyobb lyukat a tisztítást követően lehet gipszelni, vagy glettelni. A glettelés talán célravezetőbb, hiszen ezzel a megoldással egyszerűbben, gyorsabban és szebben lehet dolgozni, mint a gipsszel. Ezen felül a gipsz gyors száradása miatt, egyszerre csak kis mennyiséget lehet kikeverni.

Spakli, illetve glettvas segítségével vigyük fel az anyagot a lyukba illetve a sérült felületre. Ne foglalkozzunk vele, ha nem olyan szép, úgyis a száradást követően, be kell csiszolni és újra kell glettelni, gipszelni. Miután az is megkötött, finom szemcsevastagságú vászonnal csiszoljuk a fal síkjába. Fontos, hogy a közbenső csiszolás és a második glettelés, gipszelés előtt a fentiekben leírt módon portalanítsunk. Bizonyos glett típusoknál ajánlják az alapozó anyagokat, mely zsírtalanít és megköti a port a jobb tapadás érdekében.